Sorozatunkban részleteket közlök John Perkins Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai című könyvéből. Amikor az alábbi részt olvastam, folyamatosan az járt a fejemben, ami idestova 24 éve Magyarországon is zajlik.
“Ebben a korban férfiak és nők százai utaznak Thaiföldre, a Fülöp-szigetekre,
Botswanába, Bolíviába és minden más országba, abban a reményben,
hogy olyan embereket találjanak, akiknek kétségbeejtő szükségük
lenne munkára. Kimondottan azzal a szándékkal mennek, hogy
a megnyomorítottakat kizsákmányolják – embereket, akiknek a gyerekei
alultápláltak vagy éheznek, akik nyomornegyedekben laknak,
akik már a jobb élet reményét is elvesztették, akik már nem is álmodnak
a másnapról. Ezek a férfiak és nők maguk mögött hagyják kényelmes
manhattani, San Franciscó-i vagy chicagói irodáikat, luxusgépeken
repülnek a szárazföldek és óceánok fölött, első osztályú hotelekben
szállnak meg, az ország legjobb éttermeiben esznek. Aztán megindulnak,
hogy elkeseredett embereket kutassanak föl.
Még ma is vannak rabszolgakereskedőink. Már nem szükséges Afrika
őserdeiben portyázniuk, hogy aztán fogásuk legszebb példányait jó áron
adhassák el Charleston, Cartagena és Havanna árverésein. Egyszerűen
összegyűjtik a megfelelő számú elkeseredett embert, és felhúznak egy
gyárat, hogy öltönyt, farmert, teniszcipőt, autóalkatrészt, számítógépes
tartozékokat és még sok ezer más dolgot készíttessenek velük, amit
aztán jó pénzért eladhatnak, ahol akarnak. Vagy lehet, hogy nem is
ők a gyár tulajdonosai, hanem egy helyi vállalkozót bíznak meg, hogy
végezze el helyettük a piszkos munkát.
Ezek a férfiak és nők tisztességesnek gondolják magukat. Hazatérnek,
megmutatják gyerekeiknek a különös helyekről, régi romokról
készült fényképeket. Szemináriumokon vesznek részt, ahol hátba veregetik
egymást, és ellátják egymást jó tanácsokkal, hogyan kell távoli
országok furcsa szokásaival boldogulni. Főnökeik jogászokat foglalkoztatnak,
akik biztosítják őket arról, hogy amit tesznek, teljesen jogszerű.
Pszichológusok és más szakértők győzik meg őket, hogy azokkal az
elkeseredett emberekkel jót tesznek.
A régi rabszolgakereskedő azt mondta magának, hogy olyan fajjal
kereskedik, ami nem is egészen ember, és legalább lehetőséget ad nekik,
hogy kereszténnyé váljanak. Azt is tudta, hogy a társadalom működéséhez
rabszolgák kellenek, mert rajtuk alapul a gazdaság. A mai
rabszolgakereskedő is meggyőzi magát arról, hogy ezek az elkeseredett
emberek jobban járnak, ha napi egy dollárt keresnek, mintha egyet
sem, és így lehetőséget kapnak arra, hogy a világ gazdaságába integrálódjanak.
Azt is tudja, hogy ezekre az emberekre szükség van ahhoz,
hogy vállalata életben maradjon, hogy ők az ő életvitelének alapja.
Soha nem áll meg, hogy elgondolkozzék annak mélyebb összefüggésein,
amit ő, az életvitele és a mögöttük álló gazdasági rendszer a világ
egészével tesz — vagy azon, hogy mindez miként befolyásolhatja majd
saját gyermeke jövőjét.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése