Magyarországi látlelet: Tünet: kilátástalanság, nyomor, rettegés. Lehetséges szövődmény: éhendöglés. TH bevezető: Így él ma a magyar családok nagyobbik része. Teljes létbizonytalanságban, penge élén táncolva, kiszolgáltatottan. A leszakadó középosztály egyetlen esélye, ha ki tudnak menni nyugatra dolgozni. De a legtöbb családnak erre sincs lehetősége. Napról napra rettegve élnek, mikor történik egy olyan dolog, ami egyébként "kis baj" lenne, de őket a szakadékba taszítja. És akkor most következzen az eredeti írás: A szociális háló szétbarmolása, a legutóbbi gazdasági válság, az átgondolatlan(?) gazdaság- és társadalompolitika napról napra több áldozatot szed. Aki egyszer megindult a lejtőn, nehezen, vagy sehogyan sem tud visszakapaszkodni. Többnyire megállítani sem képes a zuhanását. Egy máról-holnapra élő család – két minimálbér környékén kereső szülő, két gyerek – pengeélen táncol. Megtakarításuk szinte semmi, egy apró szellő letaszíthatja őket. Az egyik szülő elveszíti az állását…valaki a családban megbetegszik. A bajok szinte azonnal elkezdődnek. Nem fogják tudni rendesen fizetni a rezsit. A fogyasztásból nem nagyon tudnak visszavenni, hiszen eddig is minimumon éltek, könyvet, újságot nem vásároltak, színházba nem jártak, az utolsó nyaralásra már nem is emlékeznek. Ha a két keresetből az egyik csökken, vagy kiesik: percek alatt kerülhetnek kilátástalan helyzetbe. Akkor is, ha nincs hitelük. Egy elromlott hűtőszekrény, tönkrement kazán, beázó tető, cserére szoruló ablak megoldhatatlan gondot jelent. Leamortizálódik a környezetük, az eddigi minimum-emberhez méltó szintről a puszta létfenntartásra korlátozódik minden, ez viszi el az energiájukat. Sokan vannak ilyen helyzetben, ettől rosszabb helyzetben is. Sokan még a penge élén billegnek. Nagyon sok család napi étkezése sem megoldott. Tényszerűen: éheznek. Először a felnőttek, hiszen az egy falat kenyeret is inkább adja egy szülő a gyermekének, mintsem ő egye meg. Ha már a falat kenyér sincs, akkor a gyermek is éhezik. Aki ilyen helyzetbe kerül, az nagyon ritkán tud ebből kikapaszkodni. Nem csupán a lakókörnyezete amortizálódik, hanem ő maga is. Egészségügyi és mentális problémák alakulnak ki, de gyógyszerre, orvosra nem telik, a bajok súlyosbodnak. A gondolkodása beszűkül, mivel nem tud tervezni, a holnap nem létezik. Csak a most van, az aznapi megoldandó gondok. Bezáródik körülötte a világ, a nyomor csapdába ejti. Az a gyermek, aki ilyen környezetben nő fel, ezt fogja természetesnek tartani, hiszen ezt látja napról napra. A politika pedig mintha szándékosan generálná a szegénység mélyülését. A szociális háló felszámolásával, az oktatás lebutításával, a szegregáció összekacsintó támogatásával, az egészségügy lepusztításával és a piaci munkahelyek támogatása helyett a közmunka bővítésével tudatosan és szándékosan konzerválja az öröklődő szegénységet. A nyomorban élő ember kiszolgáltatott. Nem képes kiállni önmagáért, nem is tudja talán, hogy milyen jogai vannak. Aki volt már életében igazán éhes, aki már fázott, az tudja: olyankor semmi másra nem tud gondolni, mint a tál ételre, a fűtött szobára. A politikai törekvésekkel szemben egyre erősödik a társadalom segíteni akarása. Nagyon sok segítő szervezet létezik ma is és szinte minden nap újak alakulnak. Gyűjtenek élelmet, ruhát, háztartási eszközöket, játékokat. Megszervezik rengeteg munkával a gyűjtést, a csomagolást, a rászorulókhoz juttatják a felajánlásokat. A társadalom egyik fele tartja életben a társadalom másik felét. A kérdés az: jót, vagy rosszat teszünk ezzel? A politika-társadalom kötélhúzása vezet-e valahová? Ad-e valós megoldást a szociális katasztrófára? A politika tudatlanságból hasítja le az egyre nagyobb rétegeket, vagy nagyon is tudatos koncepció szerint kényszeríti függő helyzetbe az embereket? Ha az érintettek nem emelik fel a hangjukat, ha nem kényszerítik változtatásra a mindenkori kormányt, akkor a folyamat nem fog megfordulni. Ameddig a társadalom még jobb helyzetben lévő tagjai képesek a kilátástalanságot legalább a napi minimum élelmiszerrel kompenzálni, addig van-e esély arra, hogy megmozduljanak az érintettek? Lehet ezen töprengeni, logika is lehet benne. De azt mondani egy éhezőnek: nem adok többé enni, holott tehetném – nem lehet. Egyszerűen az emberség nem engedi. Így viszont az a politikai cél teljesül, ami ellen a segélyszervezetek és önkéntesek küzdenek. Önmagában a segélyezés nem vezet sehonnan sehová. Segélyezés nélkül viszont emberek halnának éhen. Amikor enni adunk egy éhezőnek, megmentettük egy napra. Holnap is éhezni fog, holnap is meg kell menteni. Ma egy kenyér kell, holnap kettő fog kelleni, mert többen lesznek. Ez az az írásom, aminek a végét nem tudom egy ötlettel, egy gondolattal sem lezárni. Fogalmam sincs, mi lehet a megoldás. Persze azt tudom, ha én politikus lennék, mit tennék. De nem vagyok az, csak egy civil és ebben a minőségemben nem tudom, mit kellene tenni. Te tudod? (kím.e.s) Forrás: BalRad A kép forrása: Titkolt hírek képekben - hogy képbe legyél
Megjegyzések
Megjegyzés küldése